"Klimatizált helyiség" - fogad a felirat az egység ajtaján. Egy piaci köpködőben az ilyesmi azért minimum életidegen, de belépve azért nem kell csalódnom. A vásárcsarnokok központi itatója nagyjából a vasúti restikhez hasonló kulturális univerzálé-szerűség hazánkban; mintha valami franchise lenne. Természetesen nemcsak berendezésileg, hanem a bent fogyasztó arcok tekintetében is. Az egyik helyi közművállalat akcióbrigádja némi gömbszörp segítségével készül fel az előttük álló nap földöntúli izgalmaira (a sofőr vicsorogva szolidarít egy kólával a kezében); nyugdíjasok szimpóziuma a vérnyomáscsökkentők mellékhatásairól néhány fröccs társaságában, egy sztenderd susogós arc a "leugrok egy kiló keyéré'" típusból és természetesen a hivatásforgalom - maguk az árusok, akik be-beugranak, valószínűleg csak reflexből.
A berendezés minimál, a talponállós körasztalok aljára szerelt szatyortartó kampókkal viszont simán lehetne nevezni valami BNV-nagydíjra (ha van még ilyen). A választék bársonyosan simul a közönséghez, Soproni on tap; IZÜ™ nagy választékban, és a többi alapkellék. Örömmel tapasztaltam, hogy a korábban inkább csak a szovjet utódállamokban és Romániában népszerű "tejfölöspoharas" prémium szeszes italok kezdenek nálunk is tért hódítani, bár a moldáv kétdecis kiszereléshez képest ezek csak zónaadagok (érdemes megjegyezni, hogy a műfaj hazai piacvezetője TIPLI néven fut - asszem találó). Árak szocpol témában mozognak, a kávé néhány árnyalattal a középfos felett van, iható. Természetesen kaja is van; bár a nyitvatartás miatt sanszos, hogy nem tudunk beállni egy romantikus vacsorára szívünk választottjával.
A sommelier ajánlata: a földszinten a cigisbódénál a "Homoki fürtös" teljes termékpalettája - vörös és kétféle(!) fehér - megvásárolható másfél literes kivitelben; igazi gourmand-k számára ugyanott elérhető a "Prímás", természetesen ugyancsak célszerű plasztik csomagolásban.
Mindenképpen meg kell említeni még Fabu könyvesstandját, ha már arra jár az ember. A választék zseniális - "van minden a szartól a repülőig", ahogy kedves alföldi kollégám szokott fogalmazni. Ami nem 200 forint, az esetleg 100 is lehet; gyöngyszemként le is pattintottam egy 1973-as TF jegyzetet Atlétikai ugrások címmel (a Fosbury-stílus hajnala, a világranglista második helyén egy Sapka nevű csávó áll, aki már az új technikával ugrik).
Szóval összességében pozitív. Igaz, hogy piaci vedelde kategóriában számomra Beregszász a csúcsélmény (talán a későbbiekben elő tudok vakarni néhány ott készült fotót), de ezt emlegetni most sportszerűtlen. Olyasmi lenne, mintha valaki a balatonfenyvesi MÁV-üdülőben két Kanizsai között a seychelle-szigeteki élményeiről mesélne.
Egyelőre ennyi, most szünet, aztán szuburbia.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése