Kocsmai sztorik 5.

Négyszög kocsma, erőnk fogy.
Dartsozunk, a kar nehéz, a figyelem lanyhul. 1,5,1.
Felfedezem, hogy az egyik asztalnál pókerzsetonok jelennek meg és épp a vakokat magyarázzák.
- Lehet csatlakozni?
Kis zavartság, de pozitív válasz jön. Megkapom a zsetonokat, felvetem:
- Pénzben játszunk?
Méltatlankodnak.
- Na nem nagy összegre gondoltam, csak kétszázra. Mégiscsak izgalmasabb, ha van egy kis tét.
- Hááát, végülis játszhatunk pénzben.
- Ja, hát végülis miért ne.
Szünet, mindenki maga elé néz. Hát jó, akkor ne játszunk pénzben. A vakoktatásból rájöhettem volna, hogy nem rutinos játékosok. Nade!
A pultos srácot folyamatosan baszogatja az apja (mit ülsz itt, menj el sóért! figyejj már, szolgáld ki a vendéget!), így ő körönként felpattan.
Józsi nincs jelen fejben. Mindig nála akad el a kör, és amikor rászólnak, hogy ő jön, többféleképpen reagál, sose jó.
Van, hogy rábök az ászra a flopban és kijelenti, hogy neki van ilyenje.
Van, hogy húz egy lapot.
Van, hogy passzol, amikor tartani kell. Ilyenkor rászólnak, hogy húsz a játék. Elkezd turkálni a zsetonjai között, ekkor jön a segítség: egy zöldet! Így sem találja meg.
Ekkor szólal meg a legjobb érzésű ember az asztalnál:
- Háááát, én, izé, én kiszállok, meeert......hát mert, na szóval nekem ez így nem jó.
A pultnál issza meg sörét.
Józsival üldögélünk, kint halászlé készül.
Egyszer csak Józsi felém fordul, a szemembe néz és rám dörren:
- Te magyar vagy?!
- Orrvérzésig - mondom.
- Akkor jó - nyugszik meg.
Felhajtom a sört és elindulok. Valahova.
Hívom Totyát, hogy beszámoljak a történtekről, amikor egy ipari vasútsín - amiből Gyárvárosban annyi fut és olyan magabiztosan, mindent átszelve, mint egy lézersugár - beharapja a első kerekemet.
Én élő adásban repülök, kiáltok és földet érek. Totya aggódva kérdi: - Mi van? Jól vagy?
Jól vagyok. A női vázas bicikli, amit kölcsönkaptam, gyengéden engedett leszállni a nyeregből és egy bukfenc végén kiterülve mondom: - Minden oké.