Emellett nem mehetünk el szó nélkül. Olyan élményben volt részünk, ami többszörösen írta át a kocsmai közönségről alkotott képünket. Ugye mindenki ismeri az asztalhoz érkező, majd kérés nélkül mondókába kezdő részeget, aki imádja a testi kontaktust, ezért vagy ölelget, vagy a vállunkat csapkodja, vagy fél percenként kezet fog. Ezek a típusú emberek valami miatt mindig engem találnak meg. Talán a kisugárzásom miatt. A mai este is ez történt. Az asztalunkhoz érkező úr amúgy, elmodása szerint kamionsofőr, végigjárta Európát és rádöbbent, hogy némi idegennyelv tudással milyen sokra viheti az ember, ha ismerkedni akar. Ezt a típusú, sablonokból építkező, verbális perpeetum mobilet tárta elénk körülbelül fél órában, aminek folyamatosan visszatérő eleme az alábbi, ragozási és segédigei anyag citálása volt.:
Néhány fociban használatos szakkifejezés és egy rigmus, amely mintegy keretként foglalta össze a rövid, önéletrajzi elemekkel átszőtt mesefonalat:
És akkor végül közkívánatra a furcsa nevetés is hadd csendüljön fel, amit én a mongol torokéneklés egyik modern magyar megfelelőjének tartok:
1 megjegyzés:
A röhögést is rakd fel, mert olyan egyszerűen nem létezik. Bálint azt mondta hazafelé, hogy valószínűleg bele volt építve az arcba egy beszédszintetizátor.
Megjegyzés küldése